9. A tihanyi óvár - avagy Helka és Kelén mesés története

Egyszer volt, hol nem volt, egy 214 méter magas Óvár nevű dombon állt egy pompás vár, melyet erős bástyák és buja zöld teraszok vettek körül. Ebben a várban lakott a vak Rohan herceg és két gyönyörű lánya, Horka és Helka. A vár nem csupán otthon volt, hanem a Tihanyi-félsziget népe számára biztonságos menedék, ahol a bátorságról és varázslatról szóló történetek töltötték meg a levegőt.

Horka, az idősebbik nővér, szépségéről volt híres, de harsány hangja és önző természete kevésbé tette vonzóvá a kérők számára, akik a kezéért jöttek. Helka ezzel szemben jószívű és szelíd volt, szépségét pedig mindenki csodálta. Ahogy teltek az évek, Horka egyre szomorúbb lett, mert senki sem akarta feleségül venni. Kétségbeesésében apjához fordult, aki megígérte, hogy a fél királyságát odaadja annak, aki megszépíti a hangját.

A kérők között volt Thuz herceg, egy elszánt fiatalember, aki Sió, a Balaton tündérének segítségét kérte. Sió beleegyezett a segítségbe, de csak akkor, ha Thuz elhozza neki Helka aranyhajának egy tincsét . Siót ugyanis elátkozták, és szüksége volt a hajra, hogy visszanyerje saját arany fürtjeit. A tündér elárulta, hogy a megoldás egy öreg remeténél van, aki a vár alatt lakik.

Thuz bátorsággal a szívében megkereste a remetét, aki kölcsönadott neki egy aranygyűrűt azzal az ígérettel, hogy hét nap múlva visszaadja. Horka csendben a nyelve alatt hordta a gyűrűt, és egy hét múlva kimondta első szavát. Legnagyobb meglepetésére hangja úgy csengett, mint egy gyönyörű harang! De sajnos, a szíve változatlan maradt, és még mindig önző volt.

Thuz herceg elnyerte Horka kezét és a fél királyságot, de a kapzsiság elhomályosította a szívét. Elfelejtette a remetének és Siónak tett ígéreteit. Egy nap egy bátor ifjú, Kelén, a remete nevelt fia, eljött, hogy elkérje a gyűrűt beteg apja számára. De Horka és Thuz, kapzsiságuktól elvakulva, elküldték őt.

Helka és Kelén története ezzel azonban még nem ért véget. Egyre több időt töltöttek együtt és, nagy szerelem bontakozott ki közöttük. Szerelmüket azonban titokban kellett tartaniuk, mert Kelén szegény volt, Horka pedig sosem hagyta volna jóvá.

Eközben Horka és Thuz azt tervezgették, hogy elfoglalják a királyság másik felét. Gonosz tervet eszeltek ki, hogy megszabaduljanak Helkától. Egy boszorkány segítségét kérték, aki mesélt nekik egy varázslatos halról, amely visszaadhatja a herceg látását. Horka rászedte Helkát, hogy keresse meg a halat, tudván, hogy ez egy veszélyes küldetés.

Nehéz szívvel indult útnak Helka, Kelén kíséretében. Elmerészkedtek a Balaton partjára, ahol a víz gyémántként csillogott. A varázslatos hal keresése közben sok kihívással találkoztak, de a szeretetük és a bátorságuk megtartotta őket egymásnak.

Végül megtalálták a varázslatos halat, amely csillogott a vízben. Ám ahogy érte nyúltak, vihar tört ki, hiszen Sió védte a varázserővel bíró halat. Kelén, aki elhatározta, hogy megmenti Helkát, bátran szembenézett a viharral, és a tündért hívta segítségül.

Abban a pillanatban megjelent Sió, akit megérintett Kelén bátorsága és szeretete. Elcsitította a vihart, és teljesítette Helka és Kelén kívánságát. Békét és boldogságot kívántak mindenkinek, beleértve Horkát és Thuz-t is.

Sió elmosolyodott és teljesítette a kívánságukat. Horka, felismerve hibáit, megtanult kedves és nagylelkű lenni. Thuz is megváltoztatta a szívét, és együtt tértek vissza a várba, ahol megünnepelték újdonsült barátságukat.

Ettől a naptól kezdve az Óvárhegyi vár tele volt nevetéssel és örömmel. Horka és Helka a Tó Nővérek néven váltak ismertté, és történetüket nemzedékeken át mesélték, emlékeztetve mindenkit arra, hogy az igazi szépség belülről fakad.

Így élt tovább a tihanyi vár és bátor lakóinak története, visszhangozva a hegyeken és a Balaton vizén, örökre megőrizve azok szívében, akik hallották.

Itt a vége fuss el véle!