A tó őrzői - Balatoni várak mesés történetei

Üljetek ide körém, és hallgassátok mesémet! Hol volt, hol nem volt, egyszer a várban élt egy csintalan mókus, aki sok kalibát csinált, megkeserítve a várbeliek életét. Rendes körülmények között a mókusok az erdőkben, ligetekben élnek magas fák odvaiban. A mi mókusunk, ki tudja, miért egy nap fogta magát, és beköltözött a tapolcai vár magas tornyába, annak is a legtetejébe. Ott ütötte fel tanyáját. Talán várkapitánynak képzelte magát. Eleinte nem sok vizet zavart. Elugrándozott a vár falain, megelégedett a várvédő vitézek elhullatott elemózsiájával Azt eszegette és, amikor jóllakott felszaladt a toronyba és onnan szemlélte a vidéket. Talán így az élet túl unalmas volt számára. Nem tudta, hogyan üsse el napjait. Lopkodni kezdte a várbeliek dolgait. Hol ez, hol az tűnt el. Senki nem is sejtette, hogy mindezt egy kicsi állat követi el. Sőt ellenkezőleg mindenki másban sejtette a tolvajt. Ezért aztán sokszor olyan veszekedések törtek ki, hogy szegény várkapitány alig bírt rendet tarta...

Egyszer volt, hol nem volt, a Balaton-felvidék zöldellő dombjain állt egy titokzatos vár, melyet Zádor várának neveztek. Ez a vár ősi falaival és rejtett titkaival a kalandok és intrikák helyszíne volt, ahol legendák keltek életre. A pécselyi faluban gyakran gyűltek össze a gyerekek, hogy meghallgassák a bátor lovagok és ravasz banditák történeteit. Felmásztak az erdei ösvényeken, és elképzelték a paták dübörgését , ahogy a hírhedt Zádor lovag és lovascsapata végiglovagolt az erdőn, félelmet keltve a gyanútlan utazók szívében. A történetek arról szóltak, hogy Zádor, akit Mátyás király büntetésből küldött erre a földre, nem tudta elrejteni valódi természetét. Villámként csapott le, mint egy villám , elragadta a gazdagokat és a szépeket, és csak suttogást hagyott maga után jelenlétéről. Egy napsütéses délután egy Panna nevű kíváncsi lány elhatározta, hogy felfedezi a várromokat. Bátor szívvel mászott fel a meredek domboldalon, képzeletét lovagok és kincsek gondolata járta át. ...

  Lassan éledezett az erdő. A levegő már hűvös volt reggelente, de a felkelő nap és felhőtlen ég meleg őszi napot ígért. Kicsit már bágyadt sugarai aranyfénybe vonták az avart, s ametisztként ragyogtak itt-ott a kikericsek. A Hegyesd vára felé vezető út mentén azonban nem csak a kikericsek bújtak meg a fák között. Hanem török katonák is. Óvatosan kémlelték a néma várfalakat, s latolgatták, mi várhat rájuk. Tudták, nem sokan védik a várat: a szűk falak közé lovas sereg nem is fért volna be, de nemrégiben új várkapitányt neveztek ki, s még nem volt sok ismeretük Kalozy András uramról, ki a várat védte. Hej, pedig ha ismerték volna, nem settenkedtek volna olyan óvatosan! Kalozy uramnak ugyanis fontos elfoglaltsága akadt: a vár utánpótlását biztosította éppen. De nem lisztért vagy húsért hagyta el erődítményét, hanem boritalért. Katonáival együtt ment a várhoz tartozó szőlőkbe, hogy a szüretet felügyelje, s közben a tavalyi termést ízlelgesse. Addig-addig ízlelgették, mígnem ott is mar...

Egyszer volt, hol nem volt, egy dombokkal és csillogó folyókkal teli vidéken, magasan egy sziklás hegygerinc tetején állt egy csodálatos vár, melyet Veszprém várhegyének neveztek. Ez a vár a Bakony hegység déli lejtőjén feküdt , kilátással az alatta folyó Séd lágy folyására. A vár biztonságos menedéket jelentett, de szeretett királynője, Gizella számára aggodalomra is okot adó hely volt. Gizella királyné kedves és bátor asszony volt, de a szíve nehéz volt a félelemtől. Gyakran nézett ki a várából, és azon tűnődött, mikor tér vissza a béke az országába. Férje, István király messze volt, és nagyon hiányzott neki. Miközben egy gyönyörű arany feszületet tartott a kezében, imádkozott népének biztonságáért és erejéért. Egy napsütéses délután, miközben Gizella imádkozott, hirtelen reményt érzett. Egy hírnök érkezett a hírrel, hogy István király úton van, hogy megmentse őt! De éppen amikor a szíve kezdett felemelkedni, kintről zajt hallott. Egy futó rohant be a szobába, lélegzetvisszafoj...

Egyszer volt, hol nem volt, egy 214 méter magas Óvár nevű dombon állt egy pompás vár, melyet erős bástyák és buja zöld teraszok vettek körül. Ebben a várban lakott a vak Rohan herceg és két gyönyörű lánya, Horka és Helka . A vár nem csupán otthon volt, hanem a Tihanyi-félsziget népe számára biztonságos menedék , ahol a bátorságról és varázslatról szóló történetek töltötték meg a levegőt. Horka, az idősebbik nővér, szépségéről volt híres, de harsány hangja és önző természete kevésbé tette vonzóvá a kérők számára, akik a kezéért jöttek. Helka ezzel szemben jószívű és szelíd volt, szépségét pedig mindenki csodálta. Ahogy teltek az évek, Horka egyre szomorúbb lett, mert senki sem akarta feleségül venni. Kétségbeesésében apjához fordult, aki megígérte, hogy a fél királyságát odaadja annak, aki megszépíti a hangját . A kérők között volt Thuz herceg , egy elszánt fiatalember, aki Sió , a Balaton tündérének segítségét kérte. Sió beleegyezett a segítségbe, de csak akkor, ha Thuz elhoz...