17. A Börevári sárkány története

Hol volt, hol nem volt, a Balatonhoz közeli dombok között állt egyszer egy régi, titokzatos vár, amelyet Börevárnak hívtak. A vár alatt két kis falu bújt meg, az egyiknek Lulla, a másiknak Jaba volt a neve. Az emberek szorgalmasan éltek ott, vigyázták a földeket, és esténként a vár tornyaira nézve meséket suttogtak a gyerekeknek.

Azt beszélték, hogy a várat réges-régen bátor katonák építették, akiket messziről küldtek, hogy megvédjék a vidéket, de a várban most már nemcsak katonák éltek. Egy napon különös hír terjedt el: a vár ura valójában egy hétfejű sárkány volt! Az emberek féltek, mert a sárkány néha hatalmasat ordított, és a dombok visszhangozták hangját.

A sárkánynak volt egy kedves, mosolygós kislánya. Ő gyakran kiszökött a várból, és a réten játszott egy juhokat őrző pásztorfiúval. Együtt kergették a lepkéket, csillagokat számoltak, és arról álmodoztak, milyen jó lenne, ha a várban mindenki boldogan élne.

Egyszer azonban a sárkány megtudta a barátságukat, és mérges lett. Azt akarta, hogy a fiú soha többé ne jöjjön a vár közelébe. A bátor pásztorfiú azonban nem félt. Anyukája hamuban sült pogácsát sütött neki, és egy kis kulacs vizet adott útravalónak. A fiú elindult Börevár felé.

Amikor a sárkány tüzet akart fújni, a fiú gyorsan a pogácsákat dobta a szájaiba. A sárkány köhögni kezdett, a fiú pedig a kulacsából itatni kezdte. És láss csodát! A hétfejű sárkány egyszer csak zsugorodni kezdett, majd egy kedves, ősz hajú várkapitány állt a helyén.

Kiderült, hogy réges-régen egy boszorkány varázsolta el, és csak egy jó szívű ember segítsége törhette meg az átkot. A vár ura nagyon megörült, és megköszönte a fiúnak a bátorságát. A kislány és a pásztorfiú pedig egymás vállára borultak.

Azt mondják, hogy ezután Börevárban már nem lakott sárkány, csak vidám emberek. A falvak lakói feljártak a várba ünnepelni, és a gyerekek még sokáig keresték a titkos alagutat, amelyről azt mesélték, hogy a dombok alatt fut. De akár volt, akár nem, Börevár történetét mindenki tovább mesélte.

Ha arra jársz, talán te is hallod majd, ahogy a szél suttogja: itt élt egyszer egy bátor fiú, egy kedves kisasszony, és egy sárkány, aki végül jó emberré vált.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

16. A Kupavár-hegy titka - Somogyvár és Koppány legendája

Egy ködös reggelen a kis Ádám Somogyvárban, a Kupavár-hegy lábánál állt, nagymamája kezét fogva. A hegy enyhén emelkedett a mezők felett, füves és virágos koronával. Madarak köröztek felette, és a szél susogott a fák között. „Nagymama” – kérdezte Ádám –, „igaz, hogy régen ott állt egy vár?” A nagymama bólintott. „A régi mondák szerint Koppány vára pontosan azon a dombon állt. Onnan indult a pogány vezér, hogy megküzdjön Istvánnal, aki Magyarország első keresztény királya lett.” „Koppány nyert?” Ádám szemei tágra nyíltak. „Nem” – válaszolta halkan a nagymama. „István nyert. És a régi pogány idők lassan eltűntek. Az emberek ma már csak a mesékben emlékeznek Koppányra, de a kastélya már régen eltűnt.” Ádám felnézett a dombra, és elképzelte a magas kőfalakat, a fa kaput és a bőrpáncélos katonákat. Majdnem hallotta a paták kopogását és a kürtök hangját. „Akkor miért jövünk ide?” – kérdezte. „Mert” – mosolygott a nagymama – „ez a domb egy másik történetet rejt.” Együtt mászta...
További információk

15. A fehér kőből lett arany története - Fehérkő vára

Siófok városától nem messze, a Balaton déli oldalán egy hegy tetején állt egy kicsi vár. Nem laktak benne főurak, grófok és bárók. A fehérkői környék szegényei emelték, hogy legyen hová menekülniük, ha jön az ellenség. Amikor elkészült a vár, az emberek azon kezdtek el tanakodni, miből fizetik ki a zsoldosokat, akik majd harcolnak a falakon. Ugyanis ők nem értettek a kardforgatáshoz és egyéb harci műveletekhez. Különben is, az építkezésre ráment minden megtakarított vagyonuk. Arra már nem jutott pénz, hogy fegyvereket vásároljanak. Minél előbb meg kellett oldani ezt a problémát, mert a hegyeken túl már gyülekezett az ellenség. Az emberek fülébe jutott, hogy a várukat is el akarják foglalni. Még csak reményét sem látták, hogy pénzük legyen. Hiába pislogtak bele a bugyellárisokba, egyikben sem csendült meg egy árva fia aranytallér. Pedig nélküle senki nem fog fegyvert eladni nekik, de még a zsoldosok sem lesznek bolondok ingyen harcolni, életüket adni néhány földművesért vagy ...
További információk