7. A csobánci várban lakó kisegér

Hol volt, hol nem volt, egyszer a csobánci várban nagyon elszaporodtak az egerek. Mindent felfaltak, megrágtak, elpusztítottak, ami csak az útjukba került.

A várbeliek hiába próbálták elkergetni az egereket, nem sikerült. Ha egyet elkergettek kettő jött helyébe.

A vár kapitánya mérgelődött is ezért sokat. Megparancsolta a katonáinak, hogy a várban, mindenhová állítsanak csapdákat. A katonák éjjel – nappal csapdákat készítettek, és helyeztek ki a várban, azt remélve, hogy ezzel összefogdoshatják az egereket.

Az egerek hamar rájöttek, miért vannak kirakva a dobozkák finom étkekkel, és messze elkerülték a csapdákat. Az egérlyukakban jót nevettek az embereken.

Amikor a kapitány látta, hogy a csapdák sem segítettek elkergetni az egereket, tovább kezdte törni a fejét, hogy mitévő legyen.

A várban lakó százéves anyóka azt javasolta, hogy a közeli faluból vegyenek egy tucat macskát, s azok majd rendet raknak a vastag falak között. Megfogdossák az egereket, vagy elkergetik a kis cincogókat.

A vár kapitánya néhány vitézt küldött a közeli faluba, és megparancsolta nekik, hogy szerezzenek legalább egy tucat macskát. Minden macskáért adtak a gazdájának három aranyat.

Amikor visszaértek a várba, kinyitották a hatalmas zsákot, amelyben a macskák voltak, és várták, mi fog történni.

Eleinte a macskák kissé riadtan álltak a vár udvarán, majd, mint a nyíl futásnak eredtek a szélrózsa minden irányába.

A vár kapitánya kétségbeesve kiabált utánuk:

–  Ne szaladjatok el! Fogjátok meg az egereket! Kaptok finom tejet, ha elvégzitek a munkát.

Ez sem hatotta meg a macskákat. Lélekszakadva igyekeztek minél hamarabb kikerülni a várból, és visszamenni gazdájukhoz.

Nem telt bele egy fertály óra sem, a várban nem volt egyetlen macska sem. Az egerek tovább garázdálkodhattak, s élhették vígan életüket.

A vár kapitányának volt egy eladósorban lévő szép lánya Napsugárka. Szépsége messze vidéken ismert volt. Szinte minden nap érkeztek kérők, akik szerették volna feleségül venni.

Napsugárka mindegyikben talált valami kivetni valót, és nemet mondott a kérésnek. A legények logó orral hagyták el a várat.

Egyik nap a Badacsony hegyében lakó hétfejű sárkány üzent, hogy látogatását teszi a várban. Szeretné mind a tizennégy szemével megnézni a várkapitány leánykáját, s ha valóban olyan szép, mint aminek mondják, elveszi feleségül.

Lett nagy riadalom a várban. A sárkány híre még a töröknél is ijesztőbb volt. A török ellen a vastag falak megvédték a bent lévőket, de a sárkány ellen nem létezett orvosság. A sárkánynak nem lehet nemet mondani, ha valóban feleségül kívánja venni Napsugárkát.

Ez még az egereknél is nagyobb probléma volt a csobánci várban. Inkább az egerek rágják szét az egész várát, dehogy a hétfejű sárkány vegye feleségül Napsugárkát, az maga tragédia.

Meghallotta ezt a várban lévő egyik kisegér, és a búsuló csobánci vár kapitányához ment.

–  Kapitányuram, megmentem Napsugárkát, ha teljesíti három kérésemet – mondta a kisegér.

–  Mi legyen az? – kérdezte a várkapitány, s közben fejét fel sem emelte a tenyeréből. Valójában azt sem tudta, ki szólt hozzá.

–  Első kérésem, hogy az egereknek berendez egy szobát a várban, ahol kényelmesen élhetnek. A második a szoba közepén lesz egy óriási sajt, amelyből az, egerek kedvűk szerint lakmározhatnak. A harmadik kérésem meg az lesz, hogy Napsugárkát feleségül adja hozzám.

Ahogy ezt a kisegér kimondta a csobánci vár kapitánya mérgesen felkapta a fejét, és mindjárt nyúlt a kardja felé, hogy kettéhasítsa az előtte állót. Szerencsére az még időben el tudott ugorni. Így megmenekült az élete.

–  Takarodj a szemem elől te, mihaszna! Mit képzelsz, tán egy aprócska egérhez adom szépséges leánykámat. Az egész világ rajtam nevetne, hogy egy egér a vőm.

A vár kapitánya dúlt – fúlt mérgében, hogy éppen vele esik meg ennyi szörnyűség. Ahogy ott rohangált mérgében, a várban, az ajtóálló jelentette, hogy megérkezett a hétfejű sárkány, és magával akarja vinni Napsugárkát.

–  Jaj, Istenem! Jaj, Istenem! – sírta el magát a csobánci vár kapitánya. – Nincs segítség, aki megmenthetné kislányomat.

–  Dehogy is nincs, kapitányuram – jött elő az asztal alól a kisegér. – Én meg tudom menteni a lányát.

–  Akkor meg, mire vársz? Indulj, és mentsd meg kislányomat!

 –  Ugye teljesíti a három kérésemet? – kérdezte a kisegér.

–  Még harminchárom kérésedet is teljesítem – válaszolta a várkapitány – csak szabadítsd meg a kislányomat a hétfejű sárkány karmaiból.

–  Kérem, adja kölcsön a kardját és a buzogányát!

–  De hiszen meg sem bírod mozdítani azokat, nemhogy harcolni velük.

–  Ezzel most ne törődjön kapitányuram! Gyorsan ide azt a kardot és a buzogányt!

A csobánci vár kapitánya nem tehetett mást a kisegér kezébe adta a két fegyvert. Az meg, ahogy megérintette azokat egyszeriben egy szép dalia királyfivá változott.

Ámult is a várkapitány. Azt hitte az ördögök incselkednek vele.

–  Ez meg, hogy lehetséges? – kérdezte csodálkozva.

–  Most magyarázkodásra nincs idő – mondta a királyfi – de amint legyőztem a hétfejű sárkányt mindent részletesen elmesélek, s rohant is illően fogadni a vendéget.

Három éjjel, három nap megállás nélkül harcoltak. Hol a királyfi, hol a hétfejű sárkány került felülre, de végül aztán mégis csak a királyfi volt az erősebb, egymás után nyisszantotta le a sárkány fejeit. Amikor már csak egy fej fityeget a rusnya testen, a sárkány könyörögni kezdett:

–  Királyfi könyörgök, ne vágd le a hetedik fejemet! Ígérem, hűséges szolgád leszek az életed végéig.

–  Nem bánom – egyezett bele a királyfi. – Cserébe változz át kutyává, ha majd véletlenül egy kóbor macska tévedne a várba, te elkergeted! Te leszel az egerek védelmezője.

A hétfejű sárkány szívesen teljesítette a királyfi kérését, és egy szempillanat alatt egy aranyos kutya lett belőle, és követte gazdáját mindenhová.

Hová is ment volna egyenesen a királyfi, mint a csobánci vár kapitányához, és jelentette, hogy legyőzte a hétfejű sárkányt. Napsugárka megmenekült, készülhetnek a lagzira.

–  Köszönöm, fiam, hogy segítettél – mondta a várkapitány. – Mielőtt áldásomat adnám frigyetekre, kérlek, áruld el, mi volt ez a varázslat!

–  Nagyon egyszerű a válasz, apámuram – kezdte a királyfi. – Sok – sok évvel ezelőtt, amikor még aprócska gyerek voltam. Pajtásaimmal készítettem egy egércsapdát, és csapdába ejtettem egy kicsi egeret. Akkor az elátkozott. Nekem is egérnek kellett lennem, hogy megismerjem az életüket. Az átok addig tartott, amíg valami jót nem tettem az egérnemzetséggel. Ezért kértem a várban egy szobát, ahol boldogan élhetnek az egerek. Nem kell félniük a macskáktól. Legyen, mit falatozniuk, ha megéheznek. Remélem, teljesíti a kérésemet. Az meg csak ráadás, hogy szeretném feleségül venni Napsugárkát.

A csobánci vár kapitánya teljesítette a királyfi kérését, és a vár egyik tornyában berendezett egy egérlakot, és a toronyszoba közepére vitetett egy óriási sajtot. Erre kijelölt egy embert, ha fogyóban van a sajt, akkor vigyen a toronyba egy újabbat.

Az egerek nagyon elégedettek voltak az új otthonukkal, és a finom sajttal. Ugye nem kell mondanom, ők is izgatottan készültek a lakodalomra, amelyet hamarosan meg is tartottak a csobánci várban.

Aki csak élt, és mozgott, azt mind meghívták a vigadalomra. Én is így kerültem oda. Annyit táncoltam, hogy még a csizma is lekopott a lábamról. Ha a csizma nem kopott volna le a lábamról, akkor talán még ma is ropnám a táncot.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!