4. A szigligeti leányrablás

Egyszer volt, hol nem volt, réges-régen, a forró nyárban, a Balaton csillogó vize mellett élt egy Ferkó nevű bátor kisfiú. A nap úgy sütött, hogy a tó meleg tócsának tűnt, a levegő pedig tele volt a természet érdekesebbnél-érdekesebb hangjaival. Azonban nem volt minden békés; a közelben hatalmas török sereg táborozott, amelyet a vad Ali Korbuji vezetett.

A török katonák unatkoztak. Évek óta gyakoroltak és meneteltek, de nem voltak csaták, amelyeket meg kellett volna vívniuk. Hiányzott nekik a kaland és a győzelem izgalma. Egy nap Ali Korbuji úgy döntött, hogy portyára küldi embereit a közeli Szigliget várába. A katonák izgatottan zsibongtak, kifosztandó kincsekről álmodoztak.

A vár lakói eközben mit sem sejtve élték hétköznapjaikat. Egy gyönyörű lány, Rozi szőlőszedéssel volt elfoglalva távol a várfalaktól. Annyira elmerült a munkájában, hogy észre sem vette a közeledő veszélyt. Hirtelen megszólaltak a harangok, és mindenkit figyelmeztettek, hogy jönnek a törökök! Rozi édesanyja hívta lányát, de Rozi túl messze volt a biztonságot jelentő várfalaktól. A törökök nem tudták bevenni a várat, de elfogták a gyönyörű leányt és elvitték a hajóikon.

Amikor Ferkó meghallotta Rozi kétségbeesett sikolyát, tudta, hogy cselekednie kell. Mindig is okos fiú volt, sok mindent megtanult kilenc éves kora ellenére. Gyorsan felkapaszkodott a törökök hajójára és eltökélte, hogy megmenti a barátját.

Ahogy felosont a fedélzetre, megkötözve és rémülten találta Rozit. „Ne aggódj, Rozi! Megmentelek!” - suttogta neki. Egy gyors mozdulattal, egy éles kővel elvágta a lány köteleit.

Ferkó tudta azonban, hogy a török katonák éberségét csak egy vihar zökkentheti ki. A török katonák messze híresek voltak harci erényeikről, de a vízen már nem ők voltak a keleti végek legjobb zsoldosai.

Hatalmas vihar keveredett és a török hajót csak úgy ráncigálták a hatalmas hullámok. Ferkó bátran előveselkedett és a rémült janicsárok elé állt, akik pánikba estek a viharos vízben. „Segíthetek nektek biztonságba kormányozni ezt a hajót!” - jelentette ki. A katonák kétségbeesetten és rémülten beleegyeztek, hogy követik a parancsát.

Ferkóval a kormányrúdnál átnavigáltak a háborgó vízen, kikerülve a hullámokat és elkerülve a veszélyt. A vihar tombolt, de Ferkó bátorsága és rátermettsége megmentett a hajót. Visszavezette a hajót a biztonságos szigligeti öbölbe, ahol Rozi édesanyja és a falusiak már várták a visszatérésüket.

Amikor megérkeztek, mindenki Ferkónak éljenzett, a bátor kis hősnek, aki megmentette Rozit és túljárt a török katonák eszén. Ettől a naptól kezdve Ferkó és Rozi legendája messzire elterjedt, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a bátorság és a barátság még a legnagyobb kihívásokat is legyőzheti. Így maradt biztonságban Szigliget vára, hála egy fiatal fiú bátorságának és az igaz barátság kötelékének.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

17. A Börevári sárkány története

Hol volt, hol nem volt, a Balatonhoz közeli dombok között állt egyszer egy régi, titokzatos vár, amelyet Börevárnak hívtak. A vár alatt két kis falu bújt meg, az egyiknek Lulla, a másiknak Jaba volt a neve. Az emberek szorgalmasan éltek ott, vigyázták a földeket, és esténként a vár tornyaira nézve meséket suttogtak a gyerekeknek. Azt beszélték, hogy a várat réges-régen bátor katonák építették, akiket messziről küldtek, hogy megvédjék a vidéket, de a várban most már nemcsak katonák éltek. Egy napon különös hír terjedt el: a vár ura valójában egy hétfejű sárkány volt! Az emberek féltek, mert a sárkány néha hatalmasat ordított, és a dombok visszhangozták hangját. A sárkánynak volt egy kedves, mosolygós kislánya. Ő gyakran kiszökött a várból, és a réten játszott egy juhokat őrző pásztorfiúval. Együtt kergették a lepkéket, csillagokat számoltak, és arról álmodoztak, milyen jó lenne, ha a várban mindenki boldogan élne. Egyszer azonban a sárkány megtudta a barátságukat, és mérges lett. ...
További információk

16. A Kupavár-hegy titka - Somogyvár és Koppány legendája

Egy ködös reggelen a kis Ádám Somogyvárban, a Kupavár-hegy lábánál állt, nagymamája kezét fogva. A hegy enyhén emelkedett a mezők felett, füves és virágos koronával. Madarak köröztek felette, és a szél susogott a fák között. „Nagymama” – kérdezte Ádám –, „igaz, hogy régen ott állt egy vár?” A nagymama bólintott. „A régi mondák szerint Koppány vára pontosan azon a dombon állt. Onnan indult a pogány vezér, hogy megküzdjön Istvánnal, aki Magyarország első keresztény királya lett.” „Koppány nyert?” Ádám szemei tágra nyíltak. „Nem” – válaszolta halkan a nagymama. „István nyert. És a régi pogány idők lassan eltűntek. Az emberek ma már csak a mesékben emlékeznek Koppányra, de a kastélya már régen eltűnt.” Ádám felnézett a dombra, és elképzelte a magas kőfalakat, a fa kaput és a bőrpáncélos katonákat. Majdnem hallotta a paták kopogását és a kürtök hangját. „Akkor miért jövünk ide?” – kérdezte. „Mert” – mosolygott a nagymama – „ez a domb egy másik történetet rejt.” Együtt mászta...
További információk

15. A fehér kőből lett arany története - Fehérkő vára

Siófok városától nem messze, a Balaton déli oldalán egy hegy tetején állt egy kicsi vár. Nem laktak benne főurak, grófok és bárók. A fehérkői környék szegényei emelték, hogy legyen hová menekülniük, ha jön az ellenség. Amikor elkészült a vár, az emberek azon kezdtek el tanakodni, miből fizetik ki a zsoldosokat, akik majd harcolnak a falakon. Ugyanis ők nem értettek a kardforgatáshoz és egyéb harci műveletekhez. Különben is, az építkezésre ráment minden megtakarított vagyonuk. Arra már nem jutott pénz, hogy fegyvereket vásároljanak. Minél előbb meg kellett oldani ezt a problémát, mert a hegyeken túl már gyülekezett az ellenség. Az emberek fülébe jutott, hogy a várukat is el akarják foglalni. Még csak reményét sem látták, hogy pénzük legyen. Hiába pislogtak bele a bugyellárisokba, egyikben sem csendült meg egy árva fia aranytallér. Pedig nélküle senki nem fog fegyvert eladni nekik, de még a zsoldosok sem lesznek bolondok ingyen harcolni, életüket adni néhány földművesért vagy ...
További információk